Michael Menzel interjú 2/1
"A doboz mögött" c. (egykori?) Tabula magazin rovat, valamint az idén érkező Brügge c. Stefan Feld játék inspirált arra, hogy lefordítsak két interjút, amely kedvenc grafikusommal, Michael Menzel -lel készült.
(fotó: zuspieler.de)
Az első interjú még 2008-ra datálható, azóta Michael 2011-ben megkapta a Graf Ludo díj at az Eselbrücke c. játék illusztrálásáért, ráadásul a három 2012-es jelölt közül kettő (!) is az ő nevéhez fűződik. Sőt, immár szerzőként is bizonyított. Andor Legendái címmel jelent meg műve, amellyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy: "Az Andor legendái egyszerre első játék és utolsó is. Minden, ami a fejemben járt, azt beletettem ebbe. Most viszont már inkább előre örülök a következő klassz ...

Nem is olyan rég indítottam egy kérdőívet, melynek kiértékelését az
Elferdítve a Leonardo DiCaprio főszereplésével készült méltán híres film (Egy kosaras naplója) címét ezúttal egy abszolút underground szinten mozgó sportjátékról szeretnék írni, amelynek kapcsán talán majd többen fordulnak a társasjátékozás felé. Egy lengyel sport és társasjáték fanatikus, bizonyos 
Hát igen. Elég nehéz a sora Magyarországon a társasjátékos közösségnek. Ha valaki meghallja, mi az a hobbi, ami néha már-már túlzottan is sok időmet "rabolja el", akkor jobb esetben a válasz hallgatás, megdöbbenés, rosszabb esetben rosszalló pillantások, értetlenkedés és csodálkozás. Valljuk be, a társasjáték szó meghallásakor mindenki előtt automatikusan a Gazdálkodj okosan!, a Rizikó, a Ki nevet a végén, vagy az Activity, esetleg a Monopoly képe villan fel; esetleg a társasjátékokhoz képest viszonylag olcsón, minden multi polcain megtalálható "100 játék egyben" doboza és az abból előkerülő dobókockák, bábuk rémlenek fel. "Te tényleg ezzel foglalkozol szabadidődben???" És itt jöhet a magyarázkodás, mely tapasztalataim szerint ...
ziasztok!
Mivel az utóbbi időben kissé besokalltam a sok-sok, tematikát „szükséges rosszként” kezelő, azt háttérbe szorító, amúgy elsőrangú mechanikával üzemelő játéktól ezért próbáltam keresni valami egyedi eurogame-et. A K2 ideális választásnak tűnt, és ezt a rövidnek mondható játékidő után (kb. 1 órás) gyakorlatilag igazolta is.
A
Első Húzópaklis szárnypróbálgatásnak rögtön egy komolyabb játékot választottam, az idén (2012) Essenben megjelent CO2 című művet. A játék készítője Vital Lacerda, akinek a nevéhez az igen jóra értékelt Vinhos című borászkodós játék is fűződik. Nézzük meg, hogy mivel próbálja meg a portugál úriember überelni a Vinhos sikerét. 
Korábban is olvastam már több helyen a játékról, és valahogy az ismeretterjesztő jellegnek köszönhetően megragadta a fantáziámat. Gondoltam, hogy nagyon jópofa dolog lehet, akár a család idősebb tagjaival, akár egészen kisgyerekekkel játszva is. Hála az Internetes Vásárlás napjának (dotcommerceday.hu), sikerült beszereznem a Gémklub által magyarul megjelentetett, eredeti nevén Time Line néven futó remek kis ...
Az első játék amit bemutatnék, nem más mint a 2007-es
A játékot két kevésbé ismert szerző alkotta meg: Gianluca Santopietro és Gabriele Mari (3-4 egyedüli, illetve közös játékuk nem futott be igazán nagy sikert). Jelenleg a Boardgamegekk rangsorának 171. helyét foglalja el, a tematikus (tehát egy-egy ...
Lenyűgöző, lélegzetelállító, hihetetlen. Körülbelül. ezek a szavak jutottak először az eszembe, amikor kibontottam a játékot. Habár már valahol "számítottam erre", hiszen az eddigi beszámolókban más is ódákat zengett a MESTER munkáját illetően. Komplett ...
A mai délután során volt alkalmam kipróbálni a
A Panic Lab játékot Dominic Ehrhard francia tervező készítette, akinek játékai közé tartozik a könnyed kártyás-harci-stratégiai Condottiere , a barlangrajzos-kártyajáték Lascaux , a kiváló taktikázásról és szép megvalósításáról híres Marrakech , valamint az ókori küzdelmeket szimuláló Sylla , valamint még sok egyéb, (általam) kevésébé ismert társasjáték. Az elmúlt 15 évben főleg könnyedebb játékokat készítő ...
Elég sok idő telt el a legutóbbi játékismertetés óta. Most az Airships nevű könnyed családi játékot szeretném bemutatni. Érdekesség, hogy a