2011. dec 31.

Első figurafestésem története

írta: -csibu-
Első figurafestésem története

Sziasztok!

trabant.jpgRég jelentkeztem, de most ismét itt vagyok. Szokásom, hogy nem csak társasjátékokról írok, hanem egyéb dolgokról is. Mint amikor a bűvész a kalapból az 50. fehér nyuszi után inkább egy piros tűzoltóautót húz elő. Van akit ez elszomorít, mert ő fehér nyulat szeretett volna látni, és van akinek jólesik az újdonság. Remélem azért ez a kis piros tűzoltóautó sokatoknak kedvére lesz.

Egy teljesen új dologba fogtam a napokban. Már régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy van egynéhány társasjátékom, amikhez tartoznak egyszínű műanyag figurák és kifestem őket. Kb. egy éve foglalkoztatott már a gondolat de vagy az anyagiak, vagy az elegendő szabadidő, vagy a kellő vállalkozókedv hiányzott a dologhoz. Most végre elérkezett az ideje, hogy bevásároljak és nekiessek az első figuráimnak. Ezzel a kis bejegyzéssel szeretném elmesélni hogyan is történt ez, milyen tapasztalataim voltak, mi is történt az elmúlt 1-2 napban. Ennek egyik oka, hogy meghozzam a kedvet ehhez másnak is (az biztos, hogy több embertől hallottam, hogy "de-jó-lenne-kifesteni-a-figurás-játékaimat", mint akiknek tényleg kifestett játékaik vannak), másrészt nemigazán találtam magyar nyelvű, leíró nyelvezetű, igazán használható leírást arra vonatkozóan hol, milyen eszközöket szerezzek be, hogyan kezdjek neki, mire figyeljek. Szóval erről szól ez a "kis piros tűzoltóautó."

Fórumokon, különböző figurafestéssel foglalkozó honlapokon járva gyűjtöttem be az információkat. Mivel egyik sem volt az a fajta, ami elnyerte volna a tetszésem, nem linkelek be egyet sem. Aranyszabályt igazából sehol sem találtam: mindenhol más eszközöket, más-más munkafolyamatot javasoltak, így ezekből az információkból kellett egy számomra megfelelőt alkotnom. Ezek pedig a következők lettek:

1. Meghatároztam mi célból fogok neki mindennek: saját szórakoztatásra, itthoni játékhoz, eme elfoglaltság megismerésére, saját "figurafestési" képességem megismerésére. Ez abból a szempontból volt fontos, hogy milyen minőségű munkát várok el magamtól, ehhez pedig milyen eszközökre lesz szükségem, mennyit költsek rá, stb. Szóval ajánlom mindenkinek, hogy ezt tisztázza magában,t hiszen nem kellemes 10-20 ezer forintért vásárolni, ha azt sem tudjuk, hosszú távon működni fog-e a dolog, képesek-e leszünk valóban szép alkotói tevékenységre.

2. A szükséges eszközök és ezekre előre elkészített anyagi keret: először is tisztázni kellett magamban, mennyit vagyok hajlandó maximum költeni rá (én ~5000 forintot szántam a célra kezdő lépésként), aztán meg kellett nézni milyen minőségű és mennyiségű dolgot tudok ezért megvenni. Szóval szétnéztem netes oldalakon hol mennyiért milyen ecsetet, festéket és egyéb kellékeket (pl. paletta, snicer, higító, tároló eszköz, alapozó spray, stb.) árulnak.

hajo01.jpgAmit tudtam: műanyag figurákhoz legtöbb helyen akril festéket ajánlanak. Első körben inkább úgy gondoltam, hogy legyen minél több szín (kevesebbet kelljen nekem színt kevernem), ezekből nem baj ha egyesével kevesebb mennyiséget kapok. A márkával sem foglalkoztam. Így végül lecsaptam egy Lidl-ben lévő akcióra. 24 különböző színt, egyenként 18 ml festéket kaptam összesen 1500 forintért, hozzájuk pedig egy kis műanyag tárolóeszközt. Nagyon jó vételnek gondolom, persze majd ez attól is függ, milyen a minőségük.

Az ecsetekkel kapcsolatban viszont egyértelműen úgy gondoltam, hogy nem fogok spórolni, vettem is néhány 0-ás és 1-es ecsetet (egyik közel 400 forint volt!), meg néhány klasszikusat nagyobb terület lefestéséhez. Minél kisebb a figuránk, valamint a rajta lévő egy színnel kifestésre váró terület, annál kisebb ecsetre lesz szükség. Hígítót végül nem vettem, úgy gondoltam csak akkor veszek, ha a víz nem hígítja fel eléggé. Végül azt mondom: akril festékhez szerintem nincs is rá szükség. Palettát sem szereztem be, ehhez befőttesüveg kupakjának belsejét használtam, tökéletes volt erre a célra. A vízhez meg egy kis tálka tökéletes volt. Ami azonban nem jön rosszul, az valami itatós, erősebb szivacsos ruhaanyag, amiben meg lehet törölgetni az ecseteket, ezt nagyon ajánlom mindenkinek.

hajoures.jpg3. Konkrétan mit is fessünk? Óvatos akartam lenni, ezért mindenképp olyan figurát és játékot választottam, ahol egy esetleges malőr nem okoz problémát (pl. nem azoknak az egységeknek ugrok neki, amiből 40 ugyanolyat kell festeni). Így az Age of Empires III játékra esett a választás, abból is a hajókra. Az egyik hajó csak a kört jelöli, így esetleges elrondítása esetén legfeljebb benne hagyjuk a dobozban és mást használunk helyette. Másik oka az volt, hogy tömör műanyag, ezért úgy véltem, ezzel könnyebb dolgozni, harmadik oka pedig, hogy viszonylag nagyobb egybe függő területek találhatók rajta, így kezdésnek megfelelő.

4. Hogyan nézzen ki a végleges figura, milyen színeket használjunk? Megnézegettem néhány példát az előbb belinkelt oldal képei közül (pl. ezeket: 1 2 3 4). Amit tudtam, hogy annyira profi tuti nem lesz, mint a 4. kép, de azért beleadok amit lehet. :) A fejemben alaposan elképzeltem, milyennek is akarom látni, aztán fogtam az egyik tubust és kinyomtam belőle egy keveset a befőttesüveg kupak palettámra, ezzel pedig elkezdődött az első figurám kifestése...

Mindezen dolgok elhatározása és a kellékek beszerzése, megfelelő előkészületek után (ebbe tartozik, hogy a festésre váró figurát alaposan áttörölgettem vizes ecsettel) tehát neki is láttam az első hajónak. Kevés vízzel dolgoztam, és többször (minimum kétszer, de volt amikor akár 4-5-ször is) át kellett festeni egy már lefestett réteget. hajo03.jpgEnnek egyik oka, hogy az alap barna szín nehezen adta meg magát, sokáig átlátszódott, összeolvadt a használt színnel. Másik oka, hogy a színek felvitelekor elkerülhetetlen volt, hogy néhol bele ne rondítsak egy már kész területbe. Szóval általánosságban két réteget kellett felvinnem. Ami hatalmas tanulság volt, hogy nagy türelemre van szükség. Ez nem csak a konkrét festésre vonatkozik, ahol minden négyzetmilliméternek jelentősége van, hanem egy réteg lefestése után érdemes várni néhány percet. Ha nem szárad meg a festék, akkor elég egy rossz mozdulat és ha hozzáérünk akkor szétmaszatolódik... Ráadásul ha közvetlenül egy már lefestett réteg mellett egy másik színt használunk, akkor a két szín találkozásakor a színek egybefolynak, így színátmenetet képezve, ami nem biztos, hogy szerencsés. Ellenben, ha türelmesen megvártam volna az egyik terület megszáradását, ez a probléma nem került volna elő többször is. Nagyjából egy szűk órába került a hajó lefestése - közben pedig feleségem is kedvet kapott hozzá, így ő is elkészített egy hajót (szerintem sokkal ügyesebb volt nálam :) ).


hajo04.jpghajo05.jpgA fehér-feket-piros kombót én,
a zöld-narancs-sárga-barna kombót pedig feleségem készítette.

Végleges megszáradása után azt vettük észre, hogy továbbra is sok helyen átüt a barna alapszín (főleg a világosabb részeknél), mintegy összefolyva a felvitt festékkel. Ezért ismét átfestettem az eddigi színekkel, egy réteggel, ami már azt mondom, hogy elegendő ahhoz, hogy jól nézzen ki a hajó. Ez azért volt fontos felismerés, mert ha kevert színekkel is dolgoztunk volna, ugyanúgy elő kellett volna tudnunk állítani órák múlva ugyanazt az árnyalatot, ami azért szerintem nem olyan egyszerű. Így összességében minimum 3-szor kellett átfestenem a végleges formáig a figurát. Az utolsó kép a már teljesen elkészült hajókat ábrázolja.

Lehetséges, hogy egyes dolgokat helytelenül tettem és a profik teljesen máshogy csinálnák. Ez esetben nyugodtan ki lehet egészíteni, javítani az itt leírt dolgokat. Én így csináltam és - bár abszolút van hova fejlődnöm - szerintem annyira nem is lett katasztrofális az eredmény. Legalábbis nem fogjuk szégyenünkben a dobozban hagyni a figurákat! :)

Remélem kedvet csináltam másoknak is ahhoz, hogy nekiálljanak festegetni a figuráikat, ezzel egyedivé téve a játékaikat. Ehhez kívánok időt, türelmet és kitartást, szép alkotásokat, no és persze ezzel a bejegyzéssel kívánok mindenkinek Békés, Boldog, Sikeres Új Esztendőt!

Csibu

ui.: a piros tűzoltóautóról beugrott egy Family Guy gyöngyszem:

Szólj hozzá

humor hajós figurafestés játékkészítés