2016. ápr 29.

Euro április #3 - Villámfőzet

írta: -csibu-
Euro április #3 - Villámfőzet

a0.jpgFolytassuk áprilisi mini-sorozatunkat egy elképesztően gyönyörű játékkal: az Alchemists egy dedukciós eurogame, mely egy új utat próbált ki. A munkáslehelyezést megbolondította egy kis blöfföléssel, egy kis mobil applikációval, egy kis logikai fejtörővel, ezek összessége pedig csodás kis elegyet alkot, olyat, amilyet korábban sosem láttunk.

Ha van, ami miatt szeretem a Czech Games Editions, azaz a CGE kiadó munkáit, az az, hogy nehéz melléfogni velük. Minőségi, színes-szagos terméket kapok a pénzemért, aminek játékszabályai játékosak, törekednek a könnyedségre és hiába euro-játékról van szó, próbál hangulatot megragadni és tematikát csempészni abba, ahol más csak ördögszekeret találna.

Matúš Kotry első, és ez idáig egyetlen kreációjában alkimistákat alakítunk, akik 8 összetevőből próbálnak kikeverni főzeteket. A főzeteinkből aztán megállapításokra juthatunk, ezeket a megállapításokat pedig arra használjuk, hogy téziseket állítsunk fel, a téziseink segítségével pedig komoly hírnévre tegyünk szert. A legtöbb dicsőséget kifőző játékos nyer. A játék pedig éppen annyira bonyolult, amennyire e rövid leírásból kiderül. Ez bizony nem a családok játéka lesz, nem a kikapcsolódást, partyjátékokat kedvelőké: ez azoknak a játéka, akik imádják az eurogame vonalat, a munkáslehelyezést, de szeretnék megfűszerezni valami újdonsággal. Nos, ezt a varázst hozza létre számunkra az Alchemists.

a4.jpg

Összetettségét illetően tipikusan az a játék, hogyha van valaki, aki ismeri, akkor is nehéz úgy megtanítania, hogy minden részletre alaposan kitér. Megtanulni önállóan viszont kevésbé nehéz, a szabályfüzet ugyanis szépen felépített, tetszetős. A sok kis kivétel, a játékhoz ingyen letölthető applikáció (aminek helyettesítésére egyébként van a dobozban helyettesítő eszköz, de ez esetben kell egy játékmester, aki csak irányít) és a dedukciós logika megértése ugyanis néha olyan érzetet kelt, mintha szimultán 2-3 játékkal is játszanánk, ez pedig kellemesen agyzsibbasztó.

Ilyen szempontból nehéz is írnom a játékról. Az egésznek az alapelve, hogy munkáslehelyezéssel munkásaink összetevőt gyűjtenek; összetevőket adnak el, hogy bónusz tárgyakat, vagy képességeket vehessenek; az összetevőiket kettesével összefőzik és vagy egy tanonccal megitatják, vagy saját magukon próbálják ki; illetve tanulmányokat tesznek közzé a megvizsgált összetevőkről. Mindezt egy szép központi táblán visszük véghez.

a3.jpg

Közben saját üstünkben, egy elképesztően megalkotott, sokrészes paraván mögött tároljuk az összetevőket és titokban, a mobilunkkal ellenőrizzük főzeteink tartalmát. Az új ismereteket papíron és egy "főzettárolóban" is jelzésekkel látunk el. Ez kicsit hasonlít a táblázatos logikai játékokhoz (pl. a híres Einstein-feladványhoz), a Nonogramhoz, illetve Sudokuhoz: ha ebben a sorban ez és ez található, abban az oszlopban pedig ez és ez, akkor feltételezhetjük, hogy ez és ez ilyen. Ez a játék belső motorja: néha még hallani is vélem, hogy forognak agytekervényeink, hiszen egy-egy jól kilogikázott helyzet óriási előnyökhöz, míg egy rossz logikai ítélet hatalmas hátrányhoz vezethet (buktam már így el játékot). Ez talán a játék gyengesége is: ha valakinek nincs érzéke ehhez, hiába szereti az eurogame játékokat, nem az ő játéka lesz. Ha valaki rossz következtetést von le, gyakorlatilag esélytelenné válik. És pont ez, a legösszetettebb része a játéknak az, ami titkos; így nem tudunk jó szándékból sem segíteni a másiknak, barátilag figyelmeztetni. Ha elront valamit, jó esetben a játék közepén, rossz esetben csak az utolsó körben derül ki mindez. Ugyanaz vele a gond, mint a Space Empires játékkal: megtanítani nagyon nehéz, hisz a lényegi rész titkos, ha pedig valaki azt rontja el, akkor neki kakukkoltak (igaz, a Space Empires-szel ellentétben itt még véletlenül sem lehet csalni).

A fixkörös játék egyébként mindenre gondolt: van külön játéktábla 2-3 és 4 játékos részére, a jelölők tárolására műanyag dobozkák szolgálnak, a tartozékok hangulatosak, többek a szokványos fakockáknál. A dedukciós lapok jegyzettömbje talán sosem fog elfogyni, az alkalmazásban pedig van egy demo, tanításra szolgáló rendszer. Sőt, mindegy, mennyi telefon van kéznél: akkor is működik minden, ha körbeadunk egy készüléket, de a többiek akár csatlakozhatnak is ugyanahhoz a játékhoz saját készülékeikkel. El vagyunk látva tehát kellő mértékben, nem lehet erre panaszunk.

a1.jpg

Ami mindezen kívül megdobja a játékintelligenciát, és végtére is a fő célunkká válik: az összetevőkről hipotéziseket állíthatunk fel. Ezekért győzelmi pontot kapunk, ami rendben is van. A csavar a dologban az, hogy a hipotézis felállítása mindenki előtt nyilvános, és nem vagyunk kötelesek igaz hipotézist tenni. Ez a blöff-rendszer hatalmas lehetőségeket rejt magában első pillantásra, hiszen a gyakorlatlanokat félrevezethetjük vele. Második nekifutásra azért annyira nem lesz hatalmas horderejű: úgysem bízunk meg teljesen abban, mit állítanak a többiek, így továbbra is csak magunkra fogunk hagyatkozni. A hibás tézisek felállítása pedig túl gyorsan lelepleződhet ahhoz, hogy ezzel próbálkozzunk. Kellő játékismeret kell hozzá, másképp nem fog menni.

A játék végén megvizsgáljuk, ki mely hipotézisre tette fel győzelmi pontokat érő lapkáit, majd a több hírnévvel rendelkező játékos nyer. 60-120 perces agyégetést követően jöhet egy kis pihenés, majd elgondolkozhatunk rajta: legközelebb is játszanánk-e vele. Az újrajátszhatósága ugyanis végtelen az applikáció miatt, de a játékmenet meglehetősen repetitív: a változók (néhány kártyán kívül, melyek sajnos nyelvfüggőek, de legalább nyíltak) maguk a játékosok, így ahhoz, hogy valóban élvezzük a játék nyújtotta örömöket, 3-4 elszánt, jóképességű alanyra lesz szükségünk. Ha pedig megvannak a megfelelő játékostársak, akkor garantáltan imádni fogják, mert logika és eurogame ilyen közel még sosem volt egymáshoz!

Értékelésem, számokban:

a2.jpgBonyolultság – 9. Összetett szabályrendszer, rengeteg ismeret kell majd a játékhoz és legalább 2-3 játék, mire elsajátítjuk. De még talán épp határon van: ennél összetettebb játéknak nem igazán látom értelmét, de itt még a játékmenet képes megmutatni, hogy a komplexitás nem öncélú, szükség van minderre.
Szerencse – 4. Az, hogy milyen összetevőkre teszünk szert, nem nélkülözi a szerencsét, ahogy az sem, milyen kotyvalékot kevertünk ki éppen: van amivel adott helyzetben sokkal több információnk lett volna, de ez már csak ilyen. A táblára kikerülő bónusz kártyák is véletlenszerűek, de ez kell az újrajátszhatóság kedvéért.
Stratégia – 4. A hipotézisekhez, az akcióválasztáshoz elengedhetetlen játékelem.
Taktika – 6.
Folyamatosan változó játéktábla és játékhelyzet, így gyorsan kell tudni döntést módosítani.
Kommunikáció – 3. Bár kevés a szóbeli kommunikáció, a blöffölés és az applikáció használata miatt a testbeszédnek is óriási jelentősége lehet.
Design – 9. Ha egy belső insert is a dobozban lenne és megoldanák, hogy a kártyákon ikonok és ne szöveg legyen, csillagos tizest kapott volna.

Végső pontszám – 7. Ennyire mély logikai játékot rég láttam, de én szeretem az ilyesmit, ezért nagyon vonz. Folyamatos koncentrációra, a játék mély ismeretére, kellő intelligenciával és játéktapasztalattal rendelkező játékostársakra van szükség a gamer rétegből, így sok feltételnek kell együttesen jelen lennie az igazi élvezetekhez. Bár két fővel is működik a játék, 3-4-en lesz igazán vagány, ahogy tanoncaink rájönnek, milyen főzetet kaptak éppen... Az Alchemists egy különleges csillag a társasjátékok egén, ha még nem próbáltad, de csíped a hasonló, gondolkozós játékokat, ne hagyd ki ezt se!

Jó játékot!
Csibu

Szólj hozzá

absztrakt feladvány blöff komplex táblásjáték eurogame