Állandó játékostársaimmal, barátaimmal többnyire hasonlóan vélekedünk egy-egy játékról. Nyilván egyes esetekben a társasjáték által használt mechanizmus, vagy a szerencse túl nagy, vagy túl csekély szerepe okozhatja a játék más-más megítélését, de ez már inkább egyéni ízlés kérdése. Azonban nemrég előkerült egy játék és kiegészítője, mely ha őrületet nem is okozott, azon kivételek közé tartozik, melyről nagyon eltérő véleményünk lett. A bolond Ludwig király vára és annak Titkok című kiegészítőjének bemutatása következik.

Ted Alspach, a Suburbia és az Ultimate Werewolf után végre tényleg robbantott. Játéka, a 2014-ben megjelenő Castles of Mad King Ludwig már a BGG rangsor 40. szereplője, bár sokat elmond róla, hogy a stratégiai játékok közül azért nem magasodik ki, ott "csak" a 32. helyen áll. A "Ludwig" jött, látott és győzött az eurogamerek között. Az oka talán 3 dologban rejlik. Első ezek között, hogy a kis kockás hátlapú kastélyelemek sokunk gyerekkorát visszaidézik egy pillanatra, amikor kockás négyzetrácsos füzetünkben házat, játékot terveztünk, elemeket rajzolgattunk. A második ok egy hasonlóan nosztalgikus érzés: a Carcassonne óta (a Galaxis roncsderbit leszámítva) nem igazán volt a lapkalerakósdi továbbgondolva, pedig a mechanizmus óriásit ütött a társasjátékvilág gépezetén és sokan már-már könnyes szemmel gondolunk vissza a Carcassonne szépségeire. A Ludwig király bár nem emeli magasabb szintre ezt a mechanizmust, de ellátja mindazzal, ami miatt már akár az innovatív jelzőt is használhatóvá teszi: a kastélyelemek egymáshoz illesztése és így minden játékban más-más kastély kialakítása egyszerűen mesés. A harmadik ok pedig az, hogy a kastélyelem-vásárlási mini-játékkal kellő interakcióval látja el a játékosokat, ezzel túllépve az amúgy eléggé pasziánszos hangulaton.

Szó se róla, a Ludwig egy jól összegyúrt elegy. Nincs túlbonyolítva, nincs feleslegesen felcicomázva. Minden kör elején felhúzunk kastélyelemeket, melyet az aktuális kezdőjátékos beáraz. A játékosok ezt követően sorrendben megvehetik tőle ezeket az elemeket, így egyből beépítve kastélyukba. A játék egyik kulcspontja, hogy amikor ránk kerül a sor, jól megérezzük, hogy ki mennyit lenne hajlandó fizetni egy-egy elemért (ehhez segít, ha figyeljük az ellenfeleink korábbi tevékenységeit, aktuális kastélyát). Amikor az új kastélyelemet beillesztjük a várunkba, azonnali pontot hoz, ha pedig jól kombináljuk a szomszédos lapkákkal, extra pontokhoz és extra akcióhoz is juthatunk. Ez a győzelem második kulcsa: a kombinációk kihasználásával biztosíthatjuk, hogy felénk billenjen a mérleg nyelve. Játékosszámtól függően, bizonyos számú kastélyelem eladását követően véget ér a játék és pontozunk a közös és az egyéni célok alapján (mindenkinek vannak titkos célja).

A Titkok kiegészítő ezt annyival toldja meg, hogy ad egy kastély-keretet, amit nem kötelező használni, hiszen megnehezíti a kastély terjeszkedését, de alkalmazása extra pontokat biztosít. Az új kastélyelemekre lehelyezett színes hattyúk gyűjtése pedig szintén jelentős előnyt jelenthet a játék végi pontozáskor, arról nem beszélve, hogy így az egyébként értéktelenebb kastélyelemeket is érdemes lehet majd elvenni. A harmadik lényegi elem pedig néhány titkos alagút, mellyel még izgalmasabban kapcsolhatjuk össze a szobákat, így tovább növelve a kombinációs faktort.

Eddig próbáltam objektív lenni és bemutatni a játékot, most jöjjön a szubjektum. Véleményem szerint egy átlagosan jó játékról beszélünk a Ludwig esetén. 2015-ben semmi újat nem éreztem rajta, semmi különlegeset. Számomra nem adta azt a bizonyos varázslatot, amit az addigi vélemények ígértek. Úgy érzem, a mechanizmusok tényleg rendben vannak és pl. a kastélylapkák beárazása a játék fénypontja. De ettől függetlenül az egész száraz marad. Előnyére válik, hogy az egyszerű szabályok miatt gyorsan tanítható és gyorsan  lejátszható, négyen is lezajlik 60-90 pec alatt még a viszonylag hosszabb előkészületi idő ellenére is. De a parti végén nincs frenetikus hangulat, nincs az a kellő izgalom, hogy végül ki nyer, kiszámoljuk a pontokat, gratulálunk a győztesnek és ennyi volt. Nyilván ez sok más eurojátékról is elmondható, de számomra rendkívül hiányzik a játékból a hangulat - pont az a hangulat, ami játékostársaim, illetve a BGG-s közösség számára éppen pozitívum, Rendkívül dicsérik a játék hangulatát... :)

Ami viszont még fájóbb, hogy kiegyensúlyozatlannak és túlságosan szerencse-központúnak érzem. Mit értek ez alatt? Egyes szobák körbezárásáért kapott bónuszok túlságosan erősek; szinte mindig az nyer, aki több célkártyát tud így szerezni. Persze ehhez jól kell játszani is, de ha nagyjából egyenrangúak a játékosok, a bónuszakciók és bónuszpontok döntő fontossággal bírnak majd. Két játékalkalommal is előfordult már, hogy az extra akciók miatt mire rám került a sor, a többiek az összes (!) kastélylapkát megvásárolták... A szerencse pedig egyértelmű: körönként 4-6 kastélylapkára lehet licitálni, ha pedig nincs köztük olyan, amely a már leépített szobáiddal kombinálható, illeszthető, akkor így jártál. Gyakorlatilag teljesen tervezhetetlen a játék: majd esik, ahogy puffan. Nyilván ezt nem is várom el egy light-eurótól, de családi játéknak szerintem nem elég hangulatos (ráadásul a kisebbeknek esélye sincs egy lehetőségeit kimaxoló felnőttel szemben), felvezető partyhoz hosszú, gamer játéknak pedig kevés. (Megjegyzés: Két játékossal változik a helyzet, úgy egy ízig-vérig taktikai, erőteljes, agyalós játékot kapunk.)

Játékostársaim viszont pont azt szeretik, hogy könnyed, egyszerű, nem agyégető. Kellemes, két fővel is tökéletes, az pedig mindenképpen plusz pont pl. a kártyajátékokkal vagy a tipikus eurogame játékokkal szemben, hogy itt tényleges az építés és a játék végére tényleg különleges kastélyokra teszünk szert. Ez volt az az érv ami miatt nem határolódom el egy-egy Ludwig partitól és megértem azokat, akik magasba emelik.

E könnyedségre és szerencsefaktorra ad csattanós pofont a Secrets: könnyed játékból analízis-paralízis helyzeteket okoz, megakasztva az építkezés ütemét. Míg a többieknek éppen ezért nem tetszett, nekem éppen ez a néhány apró változtatás hozta meg a kedvem a kastélyépítéshez. Most már nem zavar, ha nem jönnek fel a velem kombináló szobák, vagy már nem jut elég kastélylapka, mire rám kerül a sor: az a plusz 1-2 lehetőség, ami beépül a játékba, végre többutassá teszi a játékot. Nem egyértelmű már, mi a legjobb lépés, kérdéseket és igazi döntésszituációkat okoz. Ezzel nyilván oda a lazasága, de számomra ettől vált igazi játékká, élménnyé, ettől kezdte beindítani a fantáziám. Mások vagyunk, no.

A grafika viszont borzadály. A siker 3 okaként említettem, a gyerekkori rajzokat. Hát tizenévesen rajzoltunk ilyen szobákat... Üresnek érzem a kastélyt, nincs benne semmi élet, a szürke környezet, a szürke hátlap pedig olyan érzetet kelt, mintha szellemkastélyban járnánk. A kiegészítő lapkái már jobban tetszenek, de alapjáraton nem vagyok elájulva a grafikától. Ahogyan a játék árától és a "dobozok" tartalmától sem. 15.000 forint az angol verzióért? Még a német kiadás 8-9.000 forintos ára is a plafont verdesi: csak és kizárólag kartonelemekből áll az összes tartozék. Tokenek hada, kartonlapok felsorakozva díszszemlére. Meg egy szabály. Egy gigantikus dobozban. Ez az egész közösség szemberöhögése. A kiegészítő viszont ezen is túltesz. Nem elég, hogy ugyanannyiba kerül mint az alapdoboz (8-10 ezer forint), még NEM IS DOBOZ... A praktikusság, hogy úgyis belefér az eredeti dobozába (naná, még így is üres a fele) érthető, világos, rendben van. De az, hogy 5 kinyomós kartonlapot kapok befóliázva ennyi pénzért, bicskanyitogató. Pedig igazán a kiegészítőtől válik nagybetűs játékká, de így nem tudom, ajánljam-e a beszerzését. Hiszen akinek nem jött be az alapjáték, minek vegyen hozzá kiegészítőt, ha pedig nagyon szereti az alapjátékot, akkor pont, hogy ez a kiegészítő ronthat számára az eredeti élményen...

A kiegészítő minden eleme, egy képen...

Írásom talán túlságosan is negatívra sikeredett, de szerettem volna megmutatni a hype másik oldalát is. A Castles of Mad King Ludwig egy kellemes kikapcsolódás péntek délutánra azoknak, akik szívesen törpölnek rajta, hogy milyen szobával bővítsék kastélyukat, akik örülnek, ha kézzelfogható a végeredmény és szeretik a nem konfrontatív, de mégis interaktív játékokat, amelyben a pasziánsz jelleg ellenére érdemes odafigyelni a többiek játékára.

Értékelésem, számokban:

Bonyolultság – 4. Az alapmechanizmusok egyértelműek, a lapkákkal összehozható kombinációk teljes elsajátításához azonban szükség lesz egy teljes játékra. Előny a nyelvfüggetlenség, hátrány a felületes szabályfüzet.
Szerencse – 6. Valamennyire befolyásolható, de voltaképp véletlenszerű, milyen épületelemeket lehet éppen megépíteni. De a győzelem, vagy a vereség semmiképp nem fogható erre, csak zavaró tényező lehet.
Stratégia – 2. A kiegészítőben már érdemes stratégiáról beszélni, az alapjátékban azonban nincsenek igazi stratégiai mélységek.
Taktika – 8. A döntéseink jogossága csak adott pillanatban derül ki, az adott helyzetet megvizsgálva.
Kommunikáció – 1. Számomra ebben is hiányos a Ludwig: nincs kommunikáció, mert nincs rá szükség.
Design – 3. Nem túl szép játékelemek, túl nagy doboz, elképesztő ár. A lapkák vékonyak, az anyaghasználat sem tükrözi a játék árát. A szabályfüzet nem egyértelmű, nem alapos, a kis kártyák hajszálvékonyak, a középre tett pontozósáv pedig érthetetlenül óriási, a játéktér harmadát elfoglalja. A kiegészítő grafikája legalább javít valamit a hattyúkkal, a városhatárokkal és az új kastélyelemekkel.

Végső pontszám – 6. Szerintem fentebb minden lényegeset elmondtam: egyszerű, laza kombinációs lapkalerakósdi a Ludwig, ahol előre megadott célokat próbálunk teljesíteni és a szobák leépítésével játék közben is sok-sok pontra szert tenni.

Jó kombinálást, jó játékot: Csibu