Olyan közel volt. Aztán valahogy minden egyes alkalommal eltűnt. Pedig már majdnem! Hát no, van amikor hiába minden...

Ezt akár az elmúlt hetekről is írhattam volna. Annyiszor elhatároztam, hogy írok egy-egy cikket a Húzópaklira, de amikor ideültem, csak néztem ki a fejemből: nem jött az "ihlet". Sőt, még egy újabb videónak is nekifogtam, de a nyersanyagot látva elbizonytalanodtam. Nem vagyok jó passzban, de majd lesz ez jobb is. Ami viszont fontosabb, hogy a fenti néhány mondat nem csak az elmúlt hetek írástalanságából fakadt, sokkal inkább a Szolnoki Társasjáték Klub húsvéti alkalmának egyik játékára jellemző mindez.

A Solo játékot úgy vélem, sokan ismeritek. Az elmúlt két évtized kihagyhatatlan kelléke volt a nyári táborozások, a haverokkal eltöltött esték során és még most is sokszor látom mamáját, az Uno-t előkerülni itt-ott. Emlékszem, milyen mély, már-már mámoros koncentrációban figyeltük, vajon 9-es lapot rakott-e ki játékostársunk és jót nevettünk amint tenyerek csapódtak a kártyára - boldogtalanná téve a leggyorsabb játékost (hiszen mindenki az ő kezét nyomta), no meg a leglassabbat (őt meg a játékszabály büntette). Egy alkalommal több, mint 25-en játszottuk egy asztal körül több paklit összekeverve... Talán az egyetlen olyan játékok voltak, ahol nem is igazán számított ki nyer, a játékélmény mindenért kárpótolt minket. És bár mai szemmel, a stratégiadús, minimalizált szerencsefaktorú "eurogém"-ek és a hangulatos, csodás estéket adó "ameritress"-ek korában nem érzek nagy késztetést rá, hogy ismét elővegyem őket, mégis jó visszagondolni a régi időkre és talán nem véletlenül népszerű kártyajátékok még ma is.

Ma nem ezekről a játékokról lesz szó. :) Ezt csak úgy leírtam, mert miért ne... De véletlenül éppen némi kapcsolatot vélek felfedezni köztük és mai választottam között, ami szintén egy hasonló kaliberű, 1993-as, főleg nagyobb társaságok számára (2-8 fő) kialakított kártyajáték. A BGG-n egyébként ezen kártyajátékok valamiért nem túl sikeresek, a fent említett Solo a 7500. helyet súrolja, míg az Uno - amit egyébként 1971-ben, 20 évvel a Solo megszületése előtt adott ki bizonyos Merle Robbins -  majdnem 1000 helyezettel van mögötte... Számomra az is kicsit anomália, hogy az Uno vízálló változata 3813. helyen áll...

No de térjünk vissza a Lobo 77 kártyajátékra. Hát persze, ez a neve, nem mondtam volna? Mondom, hogy nem vagyok formában. Akkor gyorsítsunk: a Solo-val párhuzamosan szintén 1993-as játék, és szintén Thomas Pauli a szerzője a jelenleg 6522., nem túl előkelő helyen ténfergő alkotásnak. A viszonylag gyorsnak mondható Lobo 77 akár 10 perc alatt is véget érhet, de akár 45 percesre is húzódhat (szintén hasonló vonás a Solo-val), átlagosan azért 30 perc alatt lejátszható.

A játék tartozékait képezi kb. 60 db kártya, illetve 8x3 zseton. Utóbbiak jelképezik a játékosok életeit. Ha valaki mindegyiket elveszti, és utána sem jön ki neki jól a lépés, kiesik. A játékosok megegyezésén múlik, hogy ez esetben rögtön új parti kezdődik, vagy addig játszanak, amíg csak egyvalaki marad a játékban. Utóbbi esetben jóval hosszabb, és a kiesők számára unalmas játékpercek fognak következni, így előbbit javaslom. Egyébként is akkora a szerencse szerepe, mint annak az esélye, hogy a szomszéd néni már megint mérgelődik az ablaka - no meg az orra - alatt egy járókelő miatt, aki vagy eldobott egy csikket, vagy rálépett a fűre vagy nem várta meg amíg szépen becsukódik a lépcsőház ajtaja, vagy bármi egyéb... ööö... Ajjaj, lebben a függönye, inkább nem írok róla több rosszat, mindent kineszel.

Szóval ha Lobo 77, akkor kártyahúzások a pakliból, úgy hogy a kezünkben mindig 5 lap legyen. A kártyák nagy részén számok találhatóak 0-10 között (1-es nincs, de van -10-es), 11, 22, 33, 44, 55, 66, 76, illetve a Solo-ból már ismert visszafordítóból is találunk párat, valamint egy kétszerezőt, ami után a következő játékosnak két kártyát kell kijátszania. Ennyi. Tehát az 5 lapunkból kell egyet-egyet kijátszani a középen elhelyezkedő egyre gyűlő paklira. Bármilyen kártyát lerakhatunk (akár véletlenül is húzhatnánk azokat egyesével, de annak nem sok értelme lenne, viszont működne a játék úgy is, he-he...), viszont az addig lerakott kártyák értékeit össze kell adni (aki nem tud számolni 1-100 között azt bizony diszkriminálja Pauli mester) és hangosan bemondani. Az egyetlen dolog amire figyelni kell: soha ne rakj le úgy kártyát, hogy az általad kimondott érték 11, 22, 33 ... 77, vagy 77-nél nagyobb legyen! Ha mégis megtörtént az eset (mert nem figyeltél, vagy csak nem volt jó lapod), veszítesz egy életet, így jártál.

Elsőre egyszerűnek tűnik, a gyakorlatban azért meg kell küzdeni amikor hirtelen 27+34, 12+55, 27-10, stb. összeadásokkal (illetve adott esetben kivonással) találkozunk és vigyázunk, nehogy kellemetlen meglepetés érjen minket egy dupla szám formájában. Pedig nem vagyok rossz összeadásból, az izgalom viszont komolyan befolyásoló hatású (Halljátok, sofőrök??). A másik bonyodalom 70-76 között indul be. A sok nullás, visszafordító, kétszerező lap bizony elnyújtja a fordulók végjátékát, de minél hosszabb ideig tart ezen intervallumban a kártyák lerakosgatása, annál jobban válik élvezhetővé a játék.

Ennyi? Ennyi. Ez tipikusan az a játék, amit jó társasággal, megfelelően vicces kedvünkben érdemes elővenni, aztán a könnyed játék közben jókat lehet nevetni azon, hogy nem tudunk számolni, vagy azon, hogy sehogy sem sikerül használható lapokat szereznünk. De a gyors játékmenet, a többiek megfricskázása és a hasonló játékok miatt érzett nosztalgia-hangulat sem utolsó szempont, ha valaki késztetést érezne egy Lobo 77 partira!

Jó játékot!
Csibu

Ui.: A képek forrása:
- http://gencept.com/visual-inspiration-day-28 - Julien Kaltnecker
- http://boardgamegeek.com/image/144661/lobo-77 - pinkunicorn
- http://boardgamegeek.com/image/708540/lobo-77 - boenke