2010. máj 13.

Néhány gondolat a nevezési díjról

írta: Plenni
Néhány gondolat a nevezési díjról

Az alábbi gondolatok semmiképpen sem akarnak kimondott igazságok lenni, nem paradigmák, pusztán hangosan gondolkodás, útkeresés.

A napokban indult a blogunkon is beharangozott online Stone Age bajnokság. A szervezés alatt szembesültem azzal, hogy (nem csak van, hanem) vannak potenciális játékostársak, akiket kifejezetten a nevezési díj tart vissza az indulástól.
Összesen három visszajelzést kaptam e témában. Két játékostársunk emiatt nem indult el a bajnokságon, egyikük pedig egyéb okok miatt, de számára is elfogadhatatlan a nevezési díj egy társasjáték-bajnokságnál.
Összesen 12 regisztráció érkezett a versenyre, ami szép szám, de ha figyelembe vesszük azokat, akik a nevezési díj miatt nem indultak el (lehetnek olyanok is, akik nem jeleztek vissza, csak simán nem indultak el) nagyjából 20% körüli részarányt találunk. Úgy gondolom érdemes körbejárnunk a problémát.

Miről is van szó?
Nevezési díj alatt értem, ha a résztvevők egységesen és kötelező jelleggel összeadnak pénzt, amiből a győztes/győztesek nyereményt kapnak.
Korábban egy bajnokságot indítottam a Játeklapon. Ez is nevezési díjas volt. Itt nem volt kötelező a nevezési díj, csupán lehetőség. A többség befizette a nyereményalapba a kitűzött 500 Ft-okat, de a "lehetőség" opcióval kapcsolatban többnyire negatív visszajelzések érkeztek. A mostani kupában kötelező 300 Ft-ra szabtam ezt a nevezési díjat.

Pro és kontra érvek
+ a tét plusz izgalmat ad a játéknak
+ a nevezési díj jelképes
+ a jelentkezők számára plusz elkötelezettséget jelent a játék komolyan vételére, végigjátszására
+ jelen esetben egy felajánló kiegészítette a nyereményalapot az összeg egyharmadával, tehát összességében még jobban is jár a győztes
+ a szerencse szerepe miatt tényleg mindenkinek van esélye nyerni, nem csak szűk réteg osztja el egymás közt a nyereményt

- a pénzes játékoknak más (negatívabb) hangulata van
- visszatarthat olyanokat, akik úgy érzik esélytelenek és biztosak benne, hogy nála profibb játékosok fognak nyerni
- nem csak a tudás, hanem a szerencse is szerepet kap
- a pénz leadása/elutalása/befizetése csak macera
- megmagyarázhatatlan, kellemetlen érzést kelt

Mit gondolok, mit gondolunk az egészről?
Szeretem, ha egy játéknak tétje van. Nem véletlenül van a legtöbb oldalon ranglista, hónap helyezettje, elérhető szintek stb... Így működik a többség: szeret elérni valamit, szereti magát megmérettetni.
Viszont nem akarok elveszíteni senkit sem egy bajnokságból sem, mert evvel szegényebbek lennénk, pont a közösségi lét folytán, ami bár töredékesen, de megvan a virtuális játékban is. Jó lenne valami kompromisszumos megoldást találni, ami nagyjából mindenkinek elfogadható.
Megállapíthatjuk, hogy esetünkben a három játékostársunk, akiknek erős ellenérzései voltak a nevezési díjjal kapcsolatban, arról írtak, hogy számukra nem a pénz a gond, hanem a pénz megjelenése a játékban. Szemben a kaszinójátékokkal (póker, Black Jack...), amelyek pénz nélkül "nem működnek", a "táblás" társasjátékok kifejezetten működnek pénz nélkül. A társasjátékok nagy érdeme, hogy nem zavar be a játékélménybe a pénz. Nem mérgezi meg az egészet. Számukra ez egy fontos érték a játékban.

Egy megoldási forma, ami további kérdéseket vet fel
Ha felajánlásból lenne a nyeremény, tehát, ha jelen esetben PaYa azt mondta volna, hogy ő felajánlana (egyébként ezt az opciót is felajánlotta PaYa!) egy levásárolható bónt vagy mondjuk egy társasjátékot, az ugyanúgy megmérgezné a játékot és elvenné-néhányak kedvét a küzdelemtől? Vagy, ha azt mondanám: kap egy nagy Milkát a győztes, amit én finanszírozok. Alapjában véve a pénz, nyeremény formájában így is megjelenne a bajnokságban, más kérdés, hogy ebben az esetben csak nyerni lehetne, veszíteni nem. Tehát ebben az esetben nem a vesztés és nyerés lehetősége mérgezi a játékot, hanem csak a nyerés lehetősége. A kérdés tehát, hogy megéri-e ilyen irányban elmozdulni.
Úgy érzem a két tábor (tétben játszók/nem tétben játszok) között talán ez a legkisebb közös többszörös.
Egy nevezési díj és nyeremény nélküli bajnokságban a tét így is megmarad, hiszen a nyertes nevét - értelemszerűen - közzéteszi a szervező. A dicsőség/"szerencsésség" kihírdetésre kerül. Ez egyébként nélkülözhetetlen eleme a játéknak (bár nem a legfontosabb!). Bevallom én nem látok nagy különbséget a dicsőség/"szerencsésség" illetve a pénz megjelenése között, illetve nem látom értelmét egy olyan bajnokságnak, aminek nincs valamilyen tétje (legyen az bármilyen apróság). A bajnokság tulajdonképpen egy többfordulós, többmérkőzéses verseny, ahol a játékeredmény csak közvetve, egy absztrakt pontozással vagy értékeléssel kerül összegzésre. A bajnokság lényegi eleme ez a pontozás vagy értékelés, ami tulajdonképpen játék a játékban. Ennek a játéknak viszont szemben a bajnokság nélküli játéktól (tehát attól, hogy leülünk és játszunk egy vagy több társasjátékpartit) csak téttel van értelme, mivel önmagában nem elég izgalmas. Olyan, mint a póker vagy a Black Jack pénz nélkül vagy lottózni szelvénydíj és nyeremény nélkül. Önmagában szánalmasan kevés. Kizárólag a tét adja meg az értelmét. Tehát meglátásom szerint maga a bajnokság a "bűnös" a kérdésben, ez az ami elválaszthatatlan a téttől.

Persze mindez az eszmefuttatás alapvetően téves, hiszen az érzések nehezen magyarázhatók (adott esetben nem is lehet magyarázni). Az embernek a "rossz szájízt" nem feltétlen megmagyarázható dolgok adják, hanem egy "érzés", ami van és kész. Ami adott esetben erősödik, gyengül, formálódik, el is nyomható, de nem vita és meggyőzés kérdése ennek megszüntetése. Ez személyiségünk része. Nem kategorizálható jónak-rossznak. Egyszerűen van.

Azok számára viszont, akik szeretnek tétben játszani, a tét egy plusz adalék a játék izgalmához. Ez a már említett játék a játékban. Egy extra dolog. Egy plusz. Persze egy kevésről lemondani mindig könnyebb, mint valamit felvállalni, amit nem tartok magam számára elfogadhatónak. Így az igazodásnak a fentebb leírtak ellenére, mindenképpen az ő részükről kell megtörténni. Annál is inkább, mivel olyan sok társasjáték-bajnokság nem kerül megszervezésre.

Szólj hozzá

bajnokság pénz